Ajánló

Tóth Géza a könyvében a tettazonosság elvét vizsgálja, annak legtágabb értelmében. A büntetőeljárás alapkövét képező téma aktualitásának és jelentőségének indikátora az uniós bűnügyi együttműködés fejlődésének rohamos gyorsulása, a jogintézményt övező hazai anyagi és eljárásjogi jogszabályi rendelkezések dinamikus változása, valamint a judikatúra diszkrepáns, olykor pedig önellentmondásos döntései. Ezt csak bonyolítja, hogy a ne bis in idem elvet – annak alapjogi jelentéstartalma okán – az Alkotmánybíróság is az egész jogrendszert átható terjedelemben értelmezte 2022-es döntésében. Mindezek okán fokozottan jelentkezik a jogtudomány jogértelmezést segítő funkciójának igénye, amelynek érdekében a jogirodalomban ugyancsak rendszeresen jelennek meg tanulmányok a tettazonosság, valamint a ne bis in idem elv értelmezésével kapcsolatosan.

A szerző az azonosság fogalmának elemzését négy irányból közelítette meg. Az első fejezetben a klasszikus tettazonosság elvét vizsgálja, amely arra a kérdésre ad választ, hogy a büntetőeljárásban miképpen érvényesül a doktrína a jogerőt megelőző terjedelmében. A második fejezetben a tettazonosság fogalmának jogerőn túli tartalmát analizálja, hogy az elv milyen körben blokkolja az új büntetőeljárás megindításának lehetőségét. Tekintettel arra, hogy a monográfia azon feltevésen alapszik, hogy a két jogintézmény egymással korrelatív viszonyban áll, ezen részeket kifejezetten azok összefüggésében elemezi. Az Alaptörvénnyel a princípium alapjogi rangra emelkedett, ezért a harmadik fejezetben az alapelv alkotmányos büntetőjogi hatókörét veszi górcső alá a szerző. Az uniós bűnügyi együttműködés sarokpontját képző ne bis in idem elv az SVE 54. cikke alapján közvetlenül alkalmazandó a magyar büntetőeljárásban, aminek hatásai a hazai jogalkalmazásban és jogalkotásban is azonosíthatók. Ennek érdekében a monográfia negyedik fejezetében a szerző az alapelv transznacionális érvényesülését vizsgálja uniós vonatkozásban, valamint a nemzeti bíróságok szemszögéből.

A princípium kapcsán beazonosított, négyirányú megközelítés nem különíthető el vegytisztán, azok egymással kölcsönhatásban vannak, bármely vetületben való értelmezési paradigmaváltás szükségképpen hatással bír a további dimenziók értelmezésére, így rendszerben mutatja be a jogintézményt, amelynek monografikus igényű feldolgozását Magyarországon utoljára 1937-ben Mecsér József végezte el. A munka újdonsága az elemzés módszertanában, az annak során alkalmazott jogértelmezési metódusokban (grammatikai, jogösszehasonlító, teleologikus, uniókonform, nemzetközi joggal konform értelmezések), valamint abban rejlik, hogy a rendszeralkotás igényével klasszifikálja, illetve interpretálja az azonosságfogalmat, amely így hiánypótló jellegűnek tekinthető.

A fentiek fényében Baumgarten Izidor XIX. század végén tett megállapítása megcáfolódni látszik, a kérdés horderejére mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás, mind pedig a jogtudomány kezd ráeszmélni.

A monográfia az ítélkezés sarokkövét képező, a gyakorlatban kikerülhetetlen jogintézményt tárgyal, ami praktikus eligazodási pontot jelenthet a jogalkalmazók, különösen az ítélkező bírók számára, de az ügyészség és a védelem által ellátandó büntetőeljárási funkciókkal, feladatokkal összefüggésben is hasznos megállapításokat tartalmaz.